A csalárd, tisztességtelen módon előnyre szert tevő vállalkozások kiszűrése miatt július 1-jétől ekáer szám kell akkor is, ha a gépjármű össztömege az áruval történő túlpakolás következtében haladja meg a 3,5 tonnát. Jelenleg a túlpakolt, nem útdíjköteles gépjárművekkel igyekeznek kijátszani a rendszert, hisz nem kockázatos termék szállításakor nem kell ekáer szám - írja közleményében az adóhatóság.
A pénzügyőrök és a revizorok többször szembesültek azzal, hogy a felrakott hatósági zárat menet közben feltörték, és átpakolták az árut. Sokszor ezzel menekítették ki a teljes szállítmányt illegálisan a végrehajtás alól. 2016. augusztus 1-jétől a hatósági zár sértetlenségét egészen addig biztosítani kell, amíg azt a NAV le nem veszi. Az a fuvarozó, aki ezt a szabályt megsérti, akár 1 millió forint mulasztási bírságot is kaphat. Természetesen, ha baleset vagy egyéb elháríthatatlan ok miatt sérült meg akár az áru vagy a hatósági zár, akkor haladéktalanul értesíteni kell az adóhivatalt.
Az ekáerbe történő bejelentéssel sokan fordítva éltek vissza: lényegesen nagyobb értéket jelentettek le, mint amit ténylegesen szállítottak, és ez igazolta volna a magasabb összegű áfa-visszaigénylésüket. Például a vevő csak 10 millió forint értékű árut rendel, ám az ekáerben az 100 millió forintot jelent le. Az áfabevallásban a 100 millió forintos értéket veszi alapul a levonandó adó soron. Ennek augusztus 1-jétől véget vet az új szabályozás: a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki a NAV.
A közúti kamerák mellett az országban több ponton is működik közúti súlymérő, ezek segítségével pedig a pénzügyőrök könnyen kiszűrik, ha a kereskedelem valamely szereplője "tévesen" adta meg a rakomány súlyát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság