Több évtized után ismét megjelent egy virilista névsor Debrecenben. A város legjelentősebb adófizetőit felsoroló kiadvány A 25 legsikeresebb debreceni üzletember címmel jelent meg a Napi.hu kiadásában. A magazin felsorolásában olyan helyi üzletemberek szerepelnek, akik a város legnagyobb adófizetői, s ily módon a debreceni üzleti-gazdasági élet meghatározó személyiségei.
A névsor az adótitok védelme miatt ugyan nem tartalmaz konkrét összegeket, de minden felsorolt személy és a tulajdonukban levő cégek több tízmillió forintos adóbevétellel gazdagítják a cívis városa költségvetését.
A 25 debreceni üzletember között találni nemzetközi megmérettetésben is jelentős üzletembereket is. Bárány László és családja például az élelmiszeriparban, Szabó Miklós cége a vízi szárnyas termelésben, a Váradi József résztulajdonában levő WizzAir pedig a légi közlekedésben jelentős tényező Európában is.
Felföldi József az édesiparban, Miklóssy Ferenc vállalkozása az építőiparban, Ujvári Gyula pedig az orvosi műszergyártásban jeleskedik - csak kiragadva néhány nevet a listából.
A nagyváros virilista hagyománya is rendkívül gazdag. Erről nyújt áttekintést a kiadvány múltba tekintő összeállítása, amelyből kiderül: kik voltak a 19-20. század legjelentősebb alakjai, legnagyobb adófizetői.
A kiadványban helyet kaptak a debreceni startup cégek is. Röviden bemutatkoznak a jövő ígéreteit jelentő kezdő vállalkozások - köztük a Slamby, a Syncee és a Kőszegi Dániel nevéhez köthető elektromos kukásautó.
Áttekintést kaphatnak az olvasók Debrecen jövendő nagy projektjeiről: az új főpályaudvar tervei például most jelennek meg első ízben nyomtatott formában.
A 25 legsikeresebb debreceni üzletember című kiadvány a város és Papp László polgármester támogatásával jelent meg; kizárólag Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében kapható.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál