2015. május 4-én a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt egy volt pénzügyőr hadnaggyal és két civil társával szemben - közölte a főügyészség.
A vádirat szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóság állományába tartozott pénzügyőr hadnagy milliós nagyságrendű vagyoni előnyért minősített adatokat tett hozzáférhetővé olyan személyek részére, akik ellen a NAV valamely részlege titkos nyomozást folytatott.
A vádlott olyan személyekkel vette fel a kapcsolatot, akikről tudta, hogy titkos információgyűjtés folyik ellenük. Ezen személyek részére felajánlotta, hogy - az általa meghatározott vagyoni előny ellenében - tájékoztatást ad az őket érintő minősített bűnügyi adatokról. Az ügyben szereplő két másik vádlott olyan civil személyek, akik fizettek a pénzügyőr hadnagynak a minősített adatok megismeréséért.
Mivel az ügyben minősített adatok szerepelnek, ezért a vádirat is minősített, és az ügyben az ügyészség zárt tárgyalás tartását indítványozta. A vádlottak tagadják a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál