A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,80 pontos emelkedéssel, 40 287,01 ponton nyitott hétfőn. A 40 285,21 pontos pénteki záráshoz képest alig változott - írja az MTI.
A londoni FTSE-100 mutató 0,27 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,65 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,54 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az elemzői várakozások is esést vetítettek előre.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,56 százalékkal esett a nyitásban.
A befektetőket aggasztja a közel-keleti feszültség fokozódása. A hétvégén dróntámadásokban megrongálódtak szaúd-arábiai olajlétesítmények, aminek következtében a globális olajkitermelés mintegy 5 százalékának megfelelő kínálat tűnt el a piacokról. A gyanú szerint Irán áll a jemeni húszi lázadók által elkövetett támadások mögött.
Rontotta a hangulatot az is, hogy a hétfőn közzétett adatok szerint Kína ipari termelésének növekedési üteme éves összevetésben 4,4 százalékra mérséklődött, ami 17 és fél évi mélypontot jelent. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök kijelentette, hogy a kínai gazdaságnak "nagyon nehéz" 6 százalékos vagy annál magasabb növekedést elérni, tekintettel a magas bázisra és a viharos nemzetközi környezetre.
Az eurót 1,1070 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő délelőtt kilenc órakor, 0,03 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 8,47 százalékos pluszban, 65,32 dolláron, a WTI pedig 7,70 százalékos nyereségben, 59,02 dolláron forgott. Eddigi napi csúcsán a Brentet 71,62 dolláron, a WTI-t pedig 63,47 dolláron jegyezték.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,82 százalékkal, 1511,85 dollárra nőtt.
Pénteken mérsékelt nyereségekben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,31 százalékos, a DAX-30 index 0,47 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,22 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 0,44 százalékkal, Madridban pedig 0,61 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,34 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,23 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,32 százalékkal kúszott feljebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná