A közgyűlésen a BÉT tavalyi évéről Végh Richárd vezérigazgató elmondta, hogy a tavalyi év igen hektikus volt, köszönhetően a turbulens piaci helyzetnek. Az év elején még csúcsközelben lévő BUX-index az orosz-ukrán háború hatására zuhanásnak indult, és év végére is csak részben szerezte vissza erejét. Ugyanakkor a piaci turbulenciákat óriási forgalom kísérte, a tőzsde igen aktív volt.

Tőzsdei bevezetés

A közgyűlés legérdekesebb pontja a BÉT nyílt társasággá alakítása és részvényeinek tőzsdei bevezetése volt.

A tervek szerint technikai bevezetés lenne, vagyis nincs nyilvános részvénykibocsátás, hanem a meglévő részvényesek adhatják a kínálatot.

Ilyen esetben nem feltétlenül likvid egy részvény, pláne, hogy a BÉT tulajdonosi szerkezete meglehetősen koncentrált, ugyanakkor érthető, hogy a tőzsde nem akar tőkét emelni, hisz nincs rá szüksége.

Tulajdonosi szerkezet

Jelenleg a legnagyobb tulajdonos a Magyar Nemzeti Bank: a jegybank vélhetően nem fog eladni tulajdonrészéből. Mellette komolyabb részvénycsomagok bankok, brókercégek tulajdonában vannak, ezek adott esetben már megmozdulhatnak a tőzsdei kereskedésben. A fennmaradó részvények magánszemélyek tulajdonában vannak, a közgyűlés előtti utolsó tulajdonosi szerkezet megtekinthető a BÉT honlapján.

Nyrt, krisztusi korú intézmény

A közgyűlés megszavazta, hogy a BÉT nyílt társasággá alakuljon, ugyanakkor ez jogilag csak a tőzsdei bevezetés napján valósul meg. A bevezetés várható ideje a nyári hónapokra esik, egy részvényes megkérdezte, hogy június 21-én, a tőzsde megnyitásának 33. évfordulóján már zajlik-e majd a kereskedés. A válasz az volt, hogy ha sikerül a szükséges jogi és technikai lépéseket addig lebonyolítani, akkor lehetséges.

Frankfurti példa

tőzsde részvényeinek tőzsdére vezetése nem szokatlan dolog: a frankfurti tőzsdén évtizedek óta lehet kereskedni a Deutsche Börze részvényeivel. Ott a tőzsde részvényei a DAX-indexben is szerepelnek, nem kizárt, hogy ha megfelelő közkézhányad és forgalom alakul majd ki a BÉT részvényeinél, akkor bekerül a papír a BUX-indexbe. A tőzsdére vezetési ár az egy részvényre jutó sajáttőke értéke lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!