Kifejezetten vonzó piac jelenleg is, és a későbbiekben is az maradhat Magyarország - mondta Mark Mobius, a Templeton Emerging Market elnöke a Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelenő exkluzív interjújában. Az ország legnagyobb hitelezőjeként emlegetett befektető kezében van a magyar államadósság több mint 10 százaléka. Mark Mobius úgy véli, a magyar állampapír-hozamok kimondottan vonzóak a befektetők számára, és ha nem romlik el nagyon a piaci hangulat, akkor így is marad.
"Pozitívak vagyunk Magyarország kilátásaival kapcsolatban, mert szerintünk a kormány gazdaságpolitikája piacbarátibb irányba fog elmozdulni. Éppen ezért jó befektetési lehetőségeket látunk a magyar piacon" - nyilatkozta.
Mark Mobius a forint kilátásairól szólva úgy vélekedett: sokkal erősebb forintra a közeljövőben nem számít, viszont stabilabb, kiszámíthatóbb lesz az árfolyam. A befektető azt mondta: annak sincs túl sok kockázata, hogy jövőre parlamenti választások lesznek Magyarországon, és a kormány esetleg el kezd költekezni, szerinte ezt már bekalkulálta a piac. Mark Mobius szerint Magyarország akár 5 éven belül is tagja lehet az eurózónának.
A pénzügyi befektető arról is beszélt, hogy Európa elérte már a mélypontot, és nem várja, hogy újabb országok kerülnének bajba. A pénzügyi guru úgy véli, a feltörekvő piacoknak attól sem kell tartani, hogy a FED kötvényprogramja véget érne, és megállna a tőkebeáramlás, amíg laza az USA monetáris politikája addig a pénz keresni fogja a lehetőségeket a feltörekvő piacokon.
Mark Mobiussal készült teljes interjút a csütörtöki Napi Gazdaságban olvashatják el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket