Az eszközérték alapján legnagyobb amerikai pénzintézet a negyedik negyedévben 23,75 milliárd dollár bevétel után 5,43 milliárd dollár, részvényenként 1,32 dollár nyereséget ért el az egy évvel korábbi 4,93 milliárd, részvényenként 1,19 dollár után.
Az elsőbbségi részvényesek kifizetése után a nyereség 4,91 milliárd dollár volt 2015 negyedik negyedévében, részvényenként 1,39 dollár. Egy évvel korábban 4,49 milliárd dollár, részvényenként 1,19 dollár volt a nyereség. Elemzők átlagosan 1,26 dolláros egy részvényre jutó nyereséget és 22,89 milliárd dollár bevételt vártak.
A múlt év egészében a JPMorgan 24,4 milliárd dollár nyereséget ért el, 2,7 milliárddal többet, mint 2014-ben.
A hat legnagyobb amerikai bank közül csak a JPMorgan részvénye fejezte be nyereséggel a tavalyi évet, 5,5 százalékossal. Az idén az év eleje óta azonban a részvény árfolyama a szerdai zárásig 13,2 százalékkal csökkent. A részvény árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban 1,8 százalékkal erősödött a csütörtöki tőzsdei nyitást megelőzően.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve