Helyi idő szerint délelőtt fél tizenegykor az euróért 74,85 rubelt kértek, szemben a csütörtöki 75,70 rubeles zárással, míg a dollár 60,85 rubelen forgott a 61,50 rubeles csütörtöki zárás után. A pánik csúcspontján, kedden délután az eurót több mint 100 rubelen, a dollárt pedig több mint 80 rubelen jegyezték.
A stabilizálódás dacára az orosz fizetőeszköz értéke így is 40 százalékkal alacsonyabb az év elejéhez viszonyítva. A hét eleji példátlan mértékű árfolyamesés, amely az 1998-as válságot idézte fel, tovább gyengítette a nyugati szankciók és az olajárak esése által erősen megtépázott gazdaságot. A héten a kormány csatlakozott a rubel védelmét célzó jegybanki erőfeszítésekhez. Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy az ország legkésőbb két éven belül felülkerekedik a válságon, de konkrét intézkedéseket nem vázolt fel.
Anton Sziluanov pénzügyminiszter pénteken megismételte, hogy a jegybankkal egyeztetve a tárca hétmilliárd dolláros tartalékából készek devizát eladni a piacon. Álláspontja szerint a rubel árfolyama erősebb lesz a jövő év elején, így most nem kockázatos az azonnali devizaeladás és a visszavásárlás a jövő év elején, amikor a költségvetésnek szüksége lesz devizára.
A VTB Capital befektetési társaság elemzői arra számítanak, hogy a rubel erősödni fog a napokban, mivel az exportorientált vállalatok eladják devizában keletkezett bevételeiket a hónap végén esedékes adófizetések miatt. A dollár és az euró iránti lakossági kereslet mértéke azonban megjósolhatatlan, így az egyik legnagyobb kockázat marad.
Az orosz átlagpolgárok az utóbbi napokban megrohamozták a valutaváltókat, hogy az elértéktelenedést megakadályozandó, rubelben tartott megtakarításaikat külföldi valutába helyezzék át. Emellett válogatás nélkül vásárolták fel az olyan tartós fogyasztási termékeket, mint bútorok vagy a drága elektronikai cikkek. Sok vállalat - külföldiek és oroszok vegyesen - leállította szállításait az üzletekbe, vagy felfüggesztette a kereskedést, mert képtelenek voltak követni a rubel árfolyamának változását az árak megállapításához.
A moszkvai értéktőzsdén jól indult a pénteki nap, de a hangulat gyorsan elromlott. Délre a rubelben számított MICEX-index 2,17 százalékkal 1445,27 pontra, a dollárban számított RTS-index pedig 1,59 százalékkal 752,76 pontra süllyedt. Év eleji értékéhez képest az RTS 47,78 százalékkal, míg a MICEX 3,88 százalékkal gyengült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban