A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
A nap elején még emelkedni tudott a magyar index, de a végén belesimult a nemzetközi trendbe - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en. A DAX és az amerikai piacon az S&P 500-as mutató is hasonló csökkenést mutatott.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 45 forinttal, 0,22 százalékkal, 20 865 forintra csökkent, 10,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 1,45 százalékkal, 8100 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,20 százalékkal, 490 forintra gyengült, forgalma 708,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 72 forinttal, 1,08 százalékkal, 6588 forintra csökkent, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2031,52 ponton zárt kedden, ez 7,08 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Frontális baleset történt Budapesten
Zelenszkij Trump floridai üdülőjébe utazik, sok minden eldőlhet az év vége előtt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza