Tavaly nagy meglepetést hozott, egyik pillanatról a másikra ugyanis jelentős áresés jött a piacokon, amit idén korrigáltak vissza - mondta Duronelly Péter, (képünkön) a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója egy budapesti héttérbeszélgetésen.
Idén azonban új csúcsra csak az amerikai piacok mentek, ami jól mutatja az amerikai gazdaság relatív erejét. Ez - bár nagy kilengésekkel - de a dollár erősödésével járt együtt, és az alapkezelő véleménye szerint további erősödés várható az amerikai deviza szempontjából.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a kamatszint történelmi mélyponton van a fejlett világban, és valószínűleg jó sokáig ott is marad - véli Duronelly. Így az idei részvénypiaci rally nem párosult kamatemeléssel, aminek az az üzenete, hogy még mindig megéri az alacsony kamatszint mellett vásárolni.
A részvénypiac általános árazását vizsgálva az alacsony kamatszinthez képest az elmúlt 50 évet vizsgálva relatíve olcsóak a részvénypiacok, így mindig lesz kereslet az értékpapírok iránt. A hozam nem biztos, hogy magas lesz, de a 2 százalékos amerikai kötvénykamatszint mellett mindig lesz kereslet a részvények iránt.
Duronelly szerint a jövőben az egyik legjobb befektetés a dollár lehet, aminek egyik oka, hogy sokkal kiszámíthatatlanabb lesz az uniós jegybank politikája., Mivel jóval nagyobb mértékben működteti a pénznyomdáját, így kikerülhet az irányítása alól a rendszer.
Rövid és középtávon a világra a legnagyobb kockázatot Kína jelenti. Ez a spanyol, ír helyzetnél is komolyabb lehet, ha az ott fújt buborék kidurran, a vészharangot azonban korai még kongatni, főleg, hogy nagyon nehéz megbízható mutatókat találni.
Magyarországgal kapcsolatban Duronelly azt hansúlyozta: 2012 és 2013-ban a belföldi recesszió tovább mélyül, a végtörlesztés miatti megtakarítások felélése, valamint a romló munkalehetőségek miatt. Ennek az lesz a következménye, hogy cash flow szempontjából pozítiv lesz ugyan az ország, mivel többet adunk el külföldre, mint amennyit fogyasztunk, ez azonban nem jelentkezik majd az országkockázat javuló megítélésében.
A forint árfolyama ráadásul az elmúlt 4-5 évet vizsgálva gyengülő trendben van, igaz a 250 és 300 közötti szintek nem okoznak gondot az országnak az export szempontjából. Nagyon fontos lenne azonban, hogy a januári 225 forintos szintet ne haladja meg jelentősen az árfolyam, ez ugyanis új sávba helyezhetné a forintot.
Duronelly szerint azonban jelentős kockázat van abban, hogy jelenleg a forint viszponylagos erejét annak köszönheti, hogy jelentős pénzek érkeznek a feltörekvő piaci alapokba, amiben, ha lesz egy kisebb korrekció, könnyen okozhat jelentősebb forint gyengülést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy