Tavasztól a Waberer’s gépkocsivezetői egy eszközön és ezen belül is egy applikáció segítségével követhetik nyomon a részletes fuvaradatokat, az útvonalat és navigációt, a vezetési időt és vezetési stílust, továbbá ennek segítségével digitalizálhatják a fuvarleveleket és egyéb dokumentumokat, majd ezeket a zárt chat funkcióval továbbíthatják a központnak.
A logisztikai cégek alkalmazottainak egy része fix telephelyen, központban, míg másik részük folyamatos mozgásban, sok esetben több ezer kilométerre dolgozik, akár havi 20-25 napos folyamatos távollét mellett. Ez idő alatt felhalmozódnak a náluk lévő fuvarlevelek, számlák és egyéb dokumentumok, melyeket csak a több tíznapos távollétet követően tudnak átadni a központnak, akik csak ezt követően tudják iktatni ezeket. Mindez komoly likviditási kihívásokat jelent sok hibalehetőséggel, a papíralapú működés környezetterhelő hatásairól nem is beszélve.
Kapcsolódó
A Vodafone évekkel ezelőtt értékesítette a Waberer’s International-nek az instantCMR által fejlesztett Workflow Management nevű alkalmazást, amihez a Vodafone biztosítja SIM-kártyákat, eszközöket és a publikus internettől elkülönült hálózatot.
Tavasztól a app olyan funkciókkal bővül, mint a részletes fuvaradatok megjelenítése, útvonaltervezés és navigáció, zárt chat funkció, vezetési idő és vezetési stílus monitorozása. Mindennek köszönhetően a sofőröknek kevesebb eszközt kell használniuk, ami koncentráltabb figyelmet eredményez; a vezetési szokások monitorozásával csökkenthetőek a működési költségek és az ökológiai lábnyom; a vezetési idő kalkulációval csökkenthetők a figyelmetlenségből, fáradtságból adódó balesetek, elkerülhetők a vezetési idő megszegéséből származó büntetések; míg a zárt chat funkció csökkenti a digitális támadások esélyét.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját