Az SEO, vagyis a keresőmotor-optimalizálás a weboldalak és más online tartalmak olyan fajta kialakításának művészetét és tudományát jelenti, amelynek eredményeként az adott webhely előkelő helyen szerepel a keresési találatok között, ha a Google-ön a hozzá kapcsolódó kulcsszavakkal rákeresnek.
Az SEO tudománya köré egy kisebb iparág épült már ki az utóbbi időben, noha a Google szándékosan nem tette soha átláthatóvá az erre vonatkozó szabályokat, algoritmusokat. És talán már nincs is rá szükség, mivel az AI chatbotok radikálisan és gyökeresen változtatják meg ennek gyakorlatát.
Az új paradigma szerint ugyanis a keresőmotor-optimalizálás (SEO) helyét hamarosan a válaszmotor-optimalizás (answer engine optimization, AEO) válthatja fel.
Ahogy ugyanis az AI chatbotok egyre inkább az online böngészés kapujává válnak, a növekedés szempontjából az AEO is stratégiai fontosságúvá kezd válni.
David Slater, aki számos technológiai cég, köztük a Mozilla és a Salesforce marketingvezetője, azt nyilatkozta a Business Insidernek, hogy az elmúlt néhány hónapban legalább 30 AEO-terméket vezettek be, amelyek mind azt próbálják elérni, amit a SEO húsz évvel ezelőtt.
Míg a hagyományos SEO a statikus és kulcsszavak által vezérelt lekérdezésekre való optimalizálásra összpontosít, addig az AEO arra fókuszál, hogy a felhasználói kérdésekre hogyan válaszolnak a chatbotok.
Az olyan eszközökkel, mint a ChatGPT, a Gemini és a Perplexity, amelyek egyre inkább integrálják a valós idejű webes keresést és gazdag, lehivatkozott forrásból dolgoznak, már hibrid keresőmotorokként működnek.
Az eredmény egy gyors visszacsatolási hurok, amely az LLM-kimenetek befolyásolását nemcsak lehetővé, hanem elengedhetetlenné teszi az online vállalkozások számára.
Már most versenyt futnak az idővel a piaci szereplők, amelyek azt próbálják meghatározni, hogy ezek az AI chatbotok hogyan adnak ki eredményeket és ajánlásokat, hogy a weboldal-tulajdonosok a generatív AI és a nagyméretű nyelvi modellek új korszakában még jobban terjeszkedhessenek az online térben.
A GPTrends egyike ezeknek a feltörekvő AEO-szolgáltatóknak. David Kaufman, a cég mögött álló egyik vállalkozó nemrég egy érdekes elemzést osztott meg, amelybő laz derül ki, hogy a chatbotok keresési eredményei kiszámíthatatlanok, mivel még akkor is változhatnak, ha többször ugyanazt a kérdést tesszük fel neki. Ez pedig szembemegy a Google esetében ismert gyakorlattal.
Török Balázs SEO-szakértő a Media Future-nek adott interjújában nemrég arról beszélt, hogy egyelőre még nem alakultak ki arra formai keretek, hogy hogyan lehet optimalizálni a tartalmakat kifejezetten a mesterséges intelligencia számára, és nem egyértelmű, hogy ez mennyiben tér el a klasszikus SEO-tól.
Mégis nonprofit marad a ChatGPT
Az OpenAI hétfőn bejelentette, hogy továbbra is nonprofit szervezetként fog működni. Ezzel pedig pontot tett annak az átszervezési tervének a végére, amelynek komoly ellenzői akadtak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró