A ChatGPT-t fejlesztő vállalat vezérigazgatója, Sam Altman közölte, nonprofit szervezet marad az OpenAI, vagyis felhagy azzal a tervvel, hogy profitorientált szervezetté alakuljon át.
A vállalat számára komoly vitaponttá vált a közelmúltban a strukturális kérdés, mivel a nagybefektetők a hozamuk jobb biztosítása érdekében változtatást sürgettek.
Biztonsági szakértők aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen erős technológiával jelentős profitra lehet szert tenni anélkül, hogy egy nonprofit igazgatótanács felügyelne, amely a részvényesek profitja helyett a társadalom érdekében járna el – írja a France24.
Altman a beosztottaknak kiküldött levelében úgy fogalmazott, hogy az OpenAI „nem egy normális vállalat, és soha nem is lesz az”. Hozzátette, a döntést azután hozták meg, hogy a civil vezetőkkel, valamint a kaliforniai és a delaware-i főügyészi hivatalokkal megbeszéléseket folytattak.
Az OpenAI már régóta kilátásba helyezte, hogy profitorientált szervezetté teszi magát. Ezt a rivális Grok AI-t is birtokló és az azóta a Trump-adminisztráció tagjává váló Elon Musk egyszer meg megpróbálta megakadályozni, sőt, egy igen komoly összeget is ajánlott az OpenAI-nak a felvásárlásra.
Elon Musk: Jön a Föld legokosabb mesterséges intelligenciája
Az amerikai milliárdos mesterséges intelligenciával foglalkozó startupja, az xAI hétfőn mutatja be a Grok 3 elnevezésű chatbotját. Elon Musk azt állítja: ez a „legokosabb mesterséges intelligencia a Földön”.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fontos megállapodást kötöttek, az oktatásra is hatással lesz

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Új adócsomaggal rukkolt elő a kormány: mutatjuk, mik változnak meg

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Pofára estek az unokázós csalók

Polt Péter lemondott
