Nem csupán a kész számítógépek megvásárlásánál kell óvatosnak lennie a vevőnek, hanem az alkatrészek beszerzésénél is, ugyanis ezek is tartalmazhatnak a felhasználójuk adatai közt kutakodó vagy szabotázsra felkészített hardverelemeket és/vagy szoftvereket - derül ki az amerikai kongresszus vizsgálatából. Az USA törvényhozóit elsősorban az USA állambiztonságát fenyegető kockázatok izgatják, mint Jim Langevin, republikánus képviselő a Reutersnek elmondta: a hackerek egyes tengerentúli üzemekben olyan elemeket építenek be az alkatrészekbe, amelyek később lehetővé teszik nekik kibertámadások indítását a felhasználók ellen. A célpont megválasztásában nem válogatósak: magánembereket, vállalatokat és közintézményeket is fenyegetnek. Az előbbiek esetén például bankkártyaszámuk és jelszavuk után kutakodhatnak, az utóbbiaknál ipari és államtitkok megszerzése lehet a cél.
Az alkatrész-utánpótlási láncba beépült bűnözők egyre nagyobb veszélyt jelentenek az USA-ban, még a katonai berendezések sincsenek biztonságban - hangsúlyozza Doug White professzor, a Roger Williams University kiberbiztonsági szakértője. Erre nemrégen még senki sem számított, de ma már az is előfordulhat, hogy éles helyzetben egy ügynök megnyom egy gombot és nem történik semmi vagy elszáll a rendszer.
A kongresszus fegyveres erőkkel és hírszerzéssel foglalkozó bizottsága ezért törvénytervezetet dolgozott az újfajta fenyegetés ellen. A javaslat szerint a kormány hozzáférést kaphatna azoknak a közszolgáltatóknak és más vállalatoknak az informatikai rendszeréhez, amelyek szolgáltatásokat nyújtanak vagy alkalmi megrendelés alapján dolgoznak a közintézményeknek.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani