Úgy tűnik, rájár a rúd Angela Merkel német kancellárra. A bevándorlási válság kezelése élesen megosztotta a német kormánykoalíciót, ám ez nem volt elég: az elektromos autók elterjedésének támogatása körüli vita újabb feszültséget keltett Merkel hátországában - derül ki a Bloomberg tudósításából.
A kormány programja szerint 2020-ban egymillió villanyautónak kellene futnia az ország útjain, ám úgy tűnik, ez a terv lassan a süllyesztőbe kerül. Sigmar Gabriel, szociáldemokrata alkancellár azonban nem akar ebbe belenyugodni, ezért azt javasolja, hogy költsenek kétmilliárd eurót a környezetbarátnak tartott, ám méregdrága elektromos autók vásárlásának támogatására.
Fasírtba került
Ahogy az más országokban is lenni szokott, az osztogatás heves ellenkezést váltott ki a pénzügyminisztériumban. Wolfgang Schäuble konzervatív pénzügyminiszter harcba szált a koalíciós partner SPD vezetőjével szemben. A kormány feje pedig ily módon fasírtba került.
Talán időt akar nyerni azzal, hogy kedden tárgyal a kérdésről a Mercedes és a BMW vezérigazgatóival. Minden bizonnyal el akarja kerülni, hogy miután a bevándorlási válság kezelése körüli vita mély szakadékokat vájt a koalíciós politikusok közé, a villanyautóüggyel kapcsolatos csetepaté újabb blamázzsá mélyüljön.
Nem kispályázna
Kétségtelen, hogy Németország, amelynek autógyártói és autósai inkább a fejlett dízelmeghajtásban látják a környezetbarát autózás lehetőségét, lemaradásban van az elektromos autók terén. Összesen 30 ezer ilyen autó fut a német utakon, miközben Franciaország, Norvégia és az USA jóval ez előtt jár. Az ötmilliós Norvégiában csak tavaly 26 ezer villanyautót helyeztek üzembe.
Gabriel úgy látja, hogy a járművek elterjedésének ösztönzésével közvetve óriási lökést adhatnának az akkumulátorok gyártásának, amit a híres német vegyipar nyilván megköszönne. Ezért nem garasoskodna: 2020-ig autóként 5000 eurós állami ártámogatást adna.
Furcsa páros
Ebben az ügyben lelkes támogatója Horst Seehofer, a bajor CSU elnöke, hiszen az egyik érintett vállalat, a BMW központja is Bajorországban van. Időnként segítő kezet kell nyújtanunk az üzleti vállalkozásoknak - fogalmazott már-már romantikusan. Azt akarjuk, hogy a német cégek ne maradjanak le ezen a területen, amelyen brutális verseny folyik a világpiacon.
A vita furcsasága, hogy Gabriel és Seehofer ellenfelei egymásnak a bevándorlás ügyében - a szocdemek megengedőek, míg a mélyen konzervatív CSU elutasító -, és az utóbbi politikus úgy akar most lobbizni Merkelnél, hogy a menekültkérdésben ekézte.
Másik terv
Ugyanakkor Schäuble a kancellár legfontosabb szövetségese - a bevándorlási vitában is -, így Merkel két tűz közé kerülhet lobbizó partnerei és takarékos pénzügyminisztere között, ha közvetíteni akar.
Az utóbbi minden bizonnyal emlékeztetni fogja rá, hogy a bevándorlók ellátása amúgy is nem várt eurómilliárdokkal terheli meg a költségvetést. Emellett megvan a saját elképzelése is: szerinte az elektromos töltőhálózatot kellene bővíteni. Jelenleg 5600 "áramkút" van az országban.
Németország 2020-ra tűzte ki célul, hogy egymillió elektromos autó fusson az utakon. Tavaly még csak 23 500 elektromos és hibrid gépkocsit regisztráltak, ezekből 12 500 volt teljesen elektromos meghajtású.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt