A kárkifizetések közel 25 százalékát mezőgazdasági kárigényekre fizetett ki a biztosító, amely 43 százalékkal haladta meg a tavaly ilyen jogcímen kifizetett kártérítési összeget. A kárstatisztikában a vizsgált időszakban az idén is kiemelkedtek a viharok és esőzések okozta vagyoni károk, ezekre augusztusig több mint 900 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek a biztosító. Kétszeresére nőtt a felhőszakadás okozta kárérték, kevesebb káresetet jelentettek azonban jégverés és villámcsapás miatt az idén. Kiemelkedően sok kárigény futott be a Generalihoz az augusztus eleji, valamint az azt követő - a napokban lezajlott – esőzések után is. Budapestről és környékéről, valamint az észak-magyarországi régióból több napon át napi 2-400 bejelentés érkezett. Papp-Váry Borbála, a Generali kommunikációs vezetője hozzáfűzte, hogy a kárrendezési folyamat meggyorsítására kifejlesztett alternatív eszközök is kitűnően vizsgáztak. Példának hozta fel, hogy az augusztus eleji viharok után ügyfeleik 60 százaléka választotta a biztosítási piacon először a Generalinál bevezetett telefonos kárrendezési lehetőséget. „A kék számon bejelentett káreseteket elektronikus úton rögzítik és továbbítják a területileg illetékes egységeknek, így kárszakértőink sok esetben már a kárcsekkel vagy készpénzzel vonulnak a helyszínre” – emelte ki Papp-Váry Borbála. A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet a Generali országos Mestervonal-24 szolgáltatására, amelyet egyre nagyobb számban vesznek igénybe ügyfeleik. A szolgáltatás lényege, hogy amennyiben a generalis ügyfelek ingatlanaiban a biztosítási eseményt követően sürgős hibaelhárításra van szükség, akkor a lehető legrövidebb időn belül, akár a nap 24 órájában olyan megbízható, garantált áron dolgozó, a biztosítóval kapcsolatban álló szakembert küldenek a helyszínre, aki elhárítja a bajt és visszaállítja a megszokott életvitel feltételeit.