Amputálni kellett egy 66 éves nő jobb lábát, miután egy természetgyógyász piócakezelései következtében súlyos szövődmények alakultak ki.
A nyugdíjas asszony, aki cukorbetegségben szenved, egy éven át tartó kín után került életveszélyes állapotban kórházba, ahol végül elvesztette végtagját.
Az RTL Híradónak beszámoló nő még 2023 végén döntött úgy, hogy piócás kezeléssel próbálja meg enyhíteni lába érpanaszait. Vecsésen vett részt egy 10 alkalmas piócakezelésen, amelyért alkalmanként 14 ezer forintot fizetett. Döntését azáltal érezte megalapozottnak, hogy a kezeléseket végző nő idősebb hölgy, valamint hogy van képesítése „természetgyógyászati dolgokra”.
Én azt hittem, hogy tudja, mit csinál
– mondta a lábát elveszítő asszony, aki cukrosként fokozott kockázatot vállalt, ám a kezelés lebonyolítója ezt nem említette neki. Az orvosi piócák harapáskor ugyanis véralvadásgátló anyagot juttatnak a sebbe.
„Nagyon sok esetben egy pici karcolásból, egy pici sebből egy nagyon komoly fekélyesedés indulhat meg a végtagokon”
– fogalmazott Késmárky András szakorvos.
Az utolsó kezelés után egy hónappal a nő lába vérezni kezdett, és a sebek folyamatosan nagyobbodtak. Több orvosnál is járt, de állítása szerint senki sem tudott segíteni rajta, ráadásul a nap 24 órájában szenvedett egy éven át. Idén februárban életveszélyes állapotban került a Dél-pesti Kórházba, ahol végül amputálni kellett a jobb lábát.
Küszöbön a rákvakcina: már itthon is elindult az oltással való kísérletezés
Már Magyarországon is tesztelnek olyan típusú oltást, amely bizonyos daganatos betegségek hatékony kezelésében hozhat áttörő eredményt. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor