Már több mint 400-an csatlakoztak ahhoz a civil kezdeményezéshez, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a Csíkszeredában megtervezett Drakula-parkot inkább Parajdon valósítsák meg.
A kezdeményezők úgy fogalmaznak, hogy különös tekintettel a településen kialakult helyzet miatt szeretnék azt, hogy a parkot áthelyezzék. Kiemelik, hogy Parajd évente több mint 700 ezer turistát fogad, világhírű sóbányával és fürdővel, kiépült infrastruktúrával, valamint egyre súlyosbodó turisztikai és gazdasági kihívásokkal néz szembe – írja a maszol.ro.
Kapcsolódó
A kezdeményezők szerint egy ilyen beruházás a térség számára valódi kitörési lehetőséget jelentene.
A parajdi sóbányában történt katasztrófa miatt a helyi közösség egyre nagyobb gondokkal néz szembe, sokak megélhetése veszélybe került.
Hétfőn mutatták be a Dracula-park terveit, ami egy hatalmas, több mint 25 hektáros létesítmény lesz. A projekt egyik beruházója, Lénárd András vállalkozó „erdélyi Disneyland-ként” írta le a projektet.
A parajdi katasztrófa miatt ihatatlan a víz – rendkívüli állapotot hirdettek Maros megyében
Sóval szennyeződött a Kis-Küküllő vize a parajdi bányakatasztrófa következtében, emiatt több Maros megyei településen emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált a csapvíz. A hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek. Eközben megkezdték a Korond-patak elvezetését a bánya közeléből.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson