Az advis.ru orosz gazdasági elemző hírportál jelentése szerint Markus Mitteregger a bécsi OPEC-értekezlet helyszínén újságíróknak kijelentette: "a két cég olajkutakat tesztel közösen Magyarországon azzal a céllal, hogy kiderüljön, van-e ott elég kőolaj". "Az első kutak nem tartalmaztak kereskedelmi mennyiségű kőolajat, azaz annyit, hogy megérje a kiaknázást".
A NIS és a RAG még 2011 decemberében Bécsben állapodott meg a kiskunhalasi szénhidrogénmező közös kutatásáról és feltárásáról. A kutatás 2012 februárjában el is kezdődött. A NIS próbálkozott már Magyarországon, mégpedig a Makói-árokban végzett palagázkutatást, ám ez a projekt - amelyen a kanadai Falcon magyarországi leányvállalatával, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft.-vel együttműködve dolgozott - fiaskóval zárult.
A Gazprom Nyefty, az állami energetikai óriáscég 95,68 százalékos tulajdonában lévő, kőolaj-kitermeléssel és -feldolgozással, -tárolással foglalkozó vállalkozása. A Gazprom Nyefty a négy legnagyobb orosz kőolaj-kitermelő, valamint a három legnagyobb orosz kőolaj-feldolgozó cég között szerepel, és egyike a világ 20 legnagyobb kőolajtartalékkal rendelkező vállalatának.
Az osztrák Rohöl-Aufsuchungs Aktiengesellschaft (RAG) Ausztrián kívül Németországban, Magyarországon és Lengyelországban foglalkozik kőolajlelőhelyek kutatásával, feltárásával és kitermelésével, valamint az egyik legnagyobb európai, föld alatti gáztárolókkal rendelkező cég.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve