Az idősek órája Lengyelországban az áruházakban és a kis boltokban október 15-e óta van érvényben, ami azt jelenti, hogy a hatvan év felettiek csak délelőtt 10 és 12 között vásárolhatnak, mivel ők a koronavírus-járvány miatt a legnagyobb veszélyben lévő korosztály.
Kivétel a hétvége, valamint a bútor-, ruházati- és barkácsáruházak esetén nem érvényes a szabály - emlékeztet a radiozet.pl annak kapcsán, hogy szabályos harc bontakozott ki az áruházláncok között az ebben az idősávban vásárló fogyasztókért.
Kapcsolódó
Ha semmit nem tennének, akkor kénytelenek lennének elviselni, hogy üresek a boltjaik. Ezért az ország legnagyobb áruházlánca, a portugál tulajdonban lévő Biedronka után a Lidl is jelentős árleszállításokat kínál az idősek óráiban.
Minden második napon más és más árura minimum 30 százalékos árengedményt adnak. Például november első napjaiban méz került közel harmadával kevesebbe, majd két napig a sertéslapocka volt 50 százalékkal olcsóbb a megszokottnál. A hálózat így akarja az idősek kedvét meghozni a nekik szánt időben való vásárlásra.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta