A Stern TV beszámolója szerint a müncheni tartományi bíróság a múlt héten kedden hozott ítéletében a tulajdonos keresetének helyt adva kötelezett egy autókereskedőt egy a dízelbotrányban érintett 1,6 literes EA189-es dízelmotorral rendelkező Seat Ibiza visszavásárlására.
A Volkswagen AG szombaton megerősítette a hírt, és bejelentette, hogy az érintett kereskedő a konszernnel egyetértésben megfellebbezi a döntést. Számos bírósági döntés szolgál precedensként arra, hogy a dízelborányban érintett autók tulajdonosaitól elvárható az átalakítás kivárása - írja a Volkswagen közleményében. Az autók ugyanis minden korlátozás nélkül ugyanúgy részt vehetnek a közúti forgalomban, mint korábban.
Ez volt az első ilyen döntés
Németországban eddig kilenc bírósági döntés született a témában, és már nyolc különböző tartományi bíróság utasította el a tulajdonosok hasonló keresetét. A müncheni bíróság volt az első, amelyik első fokon helyt adott a felperes keresetének.
Márciusban például a bochumi tartományi bíróság utasította el egy autótulajdonosnak a jármű visszaszolgáltatására benyújtott keresetét. A kipufogógáz-tisztító rendszerben történt módosítások műszaki hiányosságnak tekinthetők ugyan, ezt azonban viszonylag könnyen el lehet hárítani - szólt a döntés indoklása. A hiba elhárításának költsége nem haladja meg a "bagatell-küszöböt", a vételár egy százalékát sem. "Jelentős kötelezettségszegés" tehát nem történt, így nem lehet elállni az adásvételi szerződéstől sem.
Késlekedett a kereskedő
A Stern TV szerint azonban a müncheni bíróság döntése azt emeli ki, hogy a kereskedőnek már több mint fél év állt a rendelkezésére a hiba kijavítására, ezt a lehetőséget azonban nem használta ki. A vásárlónak ezért jogában áll a vételárat visszakövetelni.
A dízelbotránnyal kapcsolatban több bírósági eljárás is folyamatban van. A braunschweigi tartományi bíróságon például 46 kereset vár döntésre, amelyeket az alperesek vagy az autókereskedő, vagy a VW, illetve a Volkswagen konszern ellen nyújtottak be az autó vételárának visszatérítésére.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket