A Westinghouse Electric amerikai vállalat fogja megépíteni Lengyelország első atomerőművét – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Morawiecki megbízhatónak és biztonságosnak tartja azokat a technológiákat, amelyeket az amerikai cég használ. Az első három reaktor építési technológiájáról év végéig döntenek.
Még 2021 februárjában lépett életbe az a lengyel-amerikai kormányközi megállapodás, amelynek egyik eleme a békés célú, harminc évre szóló atomenergetikai együttműködés is. Lengyel atomreaktorok építésére a dél-koreai Korea Hydro & Nuclear Power (KHNP), valamint az Électricité de France (EdF) francia energiaipari óriásvállalat is ajánlatot tett.
A 2020-ban jóváhagyott lengyel atomenergetikai kormányprogram szerint Lengyelország 2043-ig hat atomreaktort tervez építeni. Az első, 1-1,5 gigawatt áramtermelési kapacitású reaktor után két-háromévente létesítenének további, 6-9 gigawatt kapacitású erőművet. A 2040-ig szóló lengyel energetikai kormányprogram szerint fokozatosan csökken majd a szénalapú energia aránya.
A Westinghouse által épített erőmű első reaktorát 2033-ban helyezhetik üzembe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani