A Finnair szeptemberben még 1000 fős leépítést helyezett kilátásba, de a foglalkoztatottak érdekvédelmi szervezeteivel folytatott egyeztetések révén mintegy 300 ember állását sikerült megmenteni - írta az MTI.
A Finnair az idei első két negyedévről veszteséget jelentett, mert a koronavírus-járvány miatt jórészt a földre kényszerült a légiflottája, és szakértők szerint a szeptember végével záródott harmadik negyedévben is mínuszban zárt a járatszám-bővítés ellenére.
A többségi, 55,8 százalékban állami tulajdonú finn cég működési vesztesége a júniussal záródott három hónapban 174,3 millió euró volt az egy évvel korábbi 47,2 millió euró nyereség után.
A légitársaság második negyedévi bevétele éves összevetésben 91 százalékkal, 68,6 millió euróra zuhant, ezen belül az utasszállításból származó bevétel 97,9 százalékkal, 13,7 millió euróra esett.
Harmadik negyedévi adatait a jövő héten hozza nyilvánosságra a Finnair.
A világ valamennyi légitársasága megsínyli a koronavírus-járványt, töredékére esett az utasszám és ezzel jelentősen csökkent a bevétel is.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit