A szakszervezet felhívására a légi utaskísérők és földi személyzet december 14-én, majd december 17-e és december 21-e között sztrájkot tart. Az előrejelzések szerint a munkabeszüntetés miatt komoly fennakadások lehetnek a spanyolországi repülőtereken, mivel az Iberia dolgozói szolgálnak ki sok más légitársaságot is.
A megmozdulást az váltotta ki, hogy a brit IAG érdekeltségébe tartozó Iberiánál az anyavállalat a húszezer dolgozóból mintegy 4500-nak akarja megszüntetni a munkaviszonyát. Akik maradnak, azoknak a fizetését 20-30 százalékkal, a pilótákét 47 százalékkal csökkentenék.
A társaság a tetemes veszteség miatt karcsúsítja flottáját, járatokat szüntet meg, és csak a nyereséges útvonalakra koncentrál.
Az IAG - amelyhez az Iberia mellett a British Airways is tartozik - 202 millió euró veszteséget könyvelt el a szeptemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 267 millió euró profitot követően, elsősorban az üzemanyagköltségek emelkedése miatt. Eközben a bevétel 13 százalékkal 5 milliárd euróra nőtt. A működési eredmény 363 millió euróról 270 millióra apadt.
Az első kilenc hónapban 39 millió euró volt a hiány, egy évvel korábban még 338 millió euró profitja volt az IAG-nek.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket