Az Iberdrola üzembe helyezi Európa legnagyobb, egyelten telephelyen működő naperőművét. Az oszág délnyugati részén, Extremadurában található Francisco Pizarro áramtermelő üzem kapacitása 590 MW, amit másfél millió napelempanel összekapcsolásából nyernek - közölte a PV Magazine.
A 300 millió eurós beruházás sikere üzletileg borítékolt, hiszen a Pizzaro erőmű elkészülte előtt már megkötötte az Iberdrola az okat a hosszú távú áramvásárlási szerzőséseket, melyek a projekt megtérülését és sikerét garantálni tudják. A legfontosabb, ún. PPA-szerződéseket a spanyol energiacég ráadásul a Danone-nal, a Bayerrel és a PepsiCo-val kötötte meg, e három cég gyakorlatilag minden megtermelt kWh energiát már lekötött, megvesz.
Az is kiderült azonban, hogy az Iberdrola a terület ökológiai gondozását illetően "nem gondolta túl" a helyzetet, vagyis nem lesznek kaszáló emgerek vagy drónok, mert a panelerő alatti talajon termő növényzetet a cég biológiai aratással fogja karbantartani: juhok legelik majd az éppen adott területeket.
A Torrecillas de la Tiesta és Aldeacentenera (Cáceres) települések közötti 1300 hektáros területen épített, napkövető technológiás óriási rendszer 334 ezer spanyol otthon villamos energia fogyasztásával egyenlő mennyiségű áramot termel majd, és több mint 150 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást válhat ki évente.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani