Az Alstom jóváhagyta a GE ajánlatát - erősítette meg az ülést követően a Le Figaro című francia napilap értesülését a francia hírügynökségnek egy meg nem nevezett forrás.
Sem az Alstom, sem a GE nem kommentálta hivatalosan a hírt, de a francia cégcsoport a párizsi tőzsde szerda reggeli nyitása előtt várhatóan közleményt tesz közzé.
A Le Figaro szerdai számában azt írta, hogy a "határozott és finanszírozott" ajánlatot az igazgatótanács egyhangúlag támogatta. A GE több mint 10 milliárd dollárt kínál az Alstom tevékenységeinek 70 százalékát jelentő energetikai részre, a hőerőművek és a megújuló energiák, például a szélerőművek gyártására szakosodott Power és Grid ágazatokért, amelyek évi 14 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak le.
A lap úgy tudja, hogy az igazgatótanács a GE ajánlatáról megrendelt egy független szakértői jelentést is. Ez azt jelenti, hogy a következő egy hónapban az Alstomnak nem lesz joga más potenciális felvásárlóval tárgyalásokat kezdeményezni, ugyanakkor megvizsgálhatja azok alternatív javaslatait. A lap szerint ez az egy hónapos átfutás csak egy udvarias gesztus a francia kormánnyal szemben, amely az elmúlt napokban úgy próbálta az ügylet létrejöttét késleltetni, hogy a német Siemenset is versenyhelyzetbe hozta.
Az Alstomért folytatott harc kedden újabb fordulatot vett, miután a Siemens este hivatalosan is megtette konkurens ajánlatát az Alstom energetikai részlegére, a Franciaország energiafüggőségéért és a munkahelyek megszűnése miatt aggódó francia kormány pedig időnyerés céljából a pénzügyi piacok felügyeletétől kérte az Alstom és a GE közötti tárgyalások átláthatóságának ellenőrzését.
A GE Francois Hollande francia államfőhöz intézett levelében, amelyet a Les Echos című gazdasági lap tette közzé, jelezte, hogy a felvásárlással egy "világvezető energetikai vállalatot" kíván létrehozni Franciaországban.
A Siemens, amelynek tevékenysége gyakorlatilag teljesen megegyezik az Alstom működésével, szintén az energetikai részt venné át, s ahhoz még felkínálja az Alstomnak a saját közlekedési ágának a felét is. Ez, a francia kormány által eddig előnyben részesített megoldás az jelentené, hogy a német Siemens kereteiben létrejönne egy, az Airbus repülőgépeket gyártó EADS légi-, hadi- és űripari konszernhez hasonló európai energetikai holding német irányítással, az Alstom keretein belül pedig egy vasúti szerelvényeket gyártó európai óriáscég francia vezetéssel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány