A hírügynökség úgy tudja, elakadtak a megbeszélések a társaság vezérigazgatója, Eddie Lampert és a vállalat igazgatósági bizottsága között, miután a bizottság nem fogadta el Lampert reorganizációs terveit. A társaságnak hétfőn kellene törlesztenie egy 134 millió dolláros hitelrészletet, ezt megelőzően akarják elindítani a csődvédelmet - idézi a portfolio.hu.
A The Wall Street Journal értesülései szerint előfordulhat, hogy a milliárdos vezérigazgató, aki a múltban is beszállt a vállalat megmentésébe, saját kezűleg kifizeti az összeget, hogy elkerülje a bíróság által levezényelendő reorganizációt.
A Sears valaha a világ legnagyobb bevételű kiskereskedelmi cége volt, a Wal-Mart 1989-ben körözte le. Tavaly már csak a 23. helyen állt az Egyesült Államokban a több mint 120 éves múltra visszatekintő cég. Az elmúlt hét évben veszteségesen működött és a 2008-as válság óta nem tudta növelni a bevételeit. 2008-ban 50 milliárd dolláros éves árbevételű cég volt (összehasonlításképp akkor a Wal-Mart 380 milliárd dolláros bevételt csinált), ami mostanra 16 milliárd dollárra zuhant.
A Sears egyebek közt ruhákat, bútorokat, barkácsárut és elektronikai cikkeket értékesít áruházaiban.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani