A lapnak Deák László, az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cégnek közös leányvállalata van a paksi bővítésre vállalkozó orosz céggel, és már keresik azokat a magyar cégeket, amelyek partnerek lehetnének.
A vezérigazgató beszélt a 4-es metróról is: állítása szerint a fékek megfelelnek az előírásoknak, a kerék nem laposodik az átlagosnál jobban, a metróvonal átadása már nem a szerelvényeken múlik. Deák László a tesztüzemet felügyelő mérnökökre hivatkozva visszautasította, hogy tömegesen fordulnának elő úgynevezett biztonságkritikus hibák. Kitért arra is, hogy a tesztek során előírt 150 ezer kilométerből közel 100 ezret már teljesítettek a szerelvények.
A 3-as metróvonal felújítására utalva szólt arról is: az Alstom nagy érdeklődéssel követi a főváros terveit, és amennyiben nyílt tendert írnak ki, illetve a cég meg tud felelni a feltételeknek, akkor az ajánlattevők között lesz.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány