A felügyelőbizottság elfogadta a vállalat 2015-ös pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját, amelyet egy független könyvvizsgáló is felülvizsgált, valamint jóváhagyta az INA Group 2015-ös cégjelentését, és nem emelt kifogást a tartalmát illetően.
A bizottság támogatta az igazgatóság javaslatát a veszteség fedezésére vonatkozóan is.
A vállalat pénzügyi jelentése megjelent az INA és a zágrábi tőzsde honlapján, valamint továbbították a horvát pénzügyi szervezetek állami felügyeletének.
Az olaj- és gázipari csoport márciusban kiadott jelentése szerint a 2015-ös kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 3669 millió kuna (több mint 160 milliárd forint) volt, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az INA 1,42 milliárd kuna veszteséget termelt tavaly, 25 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Rendkívüli tételek nélkül viszont már pozitív, 58 millió kunás profitot ért el a vállalat. Az összes bevétele 2015-ben 18,86 milliárd kuna (766,5 milliárd forint) volt, ami 21 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az INA 49,08 százaléka a magyar Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,84 százaléka a horvát államé.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta