Szaúd-Arábia egyetért a nagy nemzetközi szervezetek, köztük az IMF és az ECB aggodalmával, miszerint a magas olajárak veszélyeztetik a világgazdaság növekedését, ezért növelte az USA-ba irányuló olajkivitelés és újrakezdte a termelést néhány régóta lezárt lelőhelyén - jelentette a Financial Times. A hét végén Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap ügyvezető igazgatója jelölte meg az olaj drágulását a gazdaságot veszélyeztető egyik tényezőként.
Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja mai nyilatkozatában jelentette ki, hogy a olajár növekedése hajtja leginkább az inflációt. Az USA-ban a magas benzinár politikai kérdéssé vált a novemberi elnökválasztások előtti csatározásokban, több felmérés szerint a szavazók egy része emiatt nem támogatja Barack Obama újraválasztását.
Öreg mező nem vén mező
A szaúdi kormány tegnap jelezte, hogy az ország önállóan és az OPEC más tagországaival együttműködve is azon lesz, hogy a fekete arany ára visszatérjen a hordónként 100 dolláros tartományba. A Brent kőolajért a napokban 125 dollárnál is többet kellett adni, ami elemzők szerint erősen aggasztja a királyság vezetőit. Mivel nem akarják elmérgesíteni az ország viszonyát Iránnal, nyíltan nem közölték, hogy növelik az amerikai exportot, ám piaci kereskedők tudják, hogy több szuper tankhajót rendeltek a múlt héten, mint korábban.
Ezenfelül a szaúdi Aramco olajvállalat azt tervezi, hogy újraindítja a kitermelést Dammamban, az ország első olajmezőjén, ahol 1938-ban megkezdték a fekete arany felszínre hozatalát. Az olcsóbban feltárható mezők megjelenése után 1980-ban itt leállt a kitermelés. Az állami olajvállalat emellett felgyorsította az óriási Manifa lelőhely kiaknázását. Az országot így végül napi 10 millió hordó olaj hagyhatja el.
Szaúd-Arábia mellett egyébként más OPEC-országok is növelték exportjukat. Irak például új olajterminált nyitott az Öbölben, amelynek segítségével 2,1 milliós napi kivitelét 300 ezer hordóval fejelte meg. Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek szintén bővíthetik olajkitermelésüket.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit