Michael Barnier, az Európai Unió brexitfőtárgyalója úgy látja, nagy az esélye annak, hogy az év végéig nem tudnak a felek áttörést elérni az EU és az Egyesült Királyság válási tárgyalásain - írta a Bloomberg. Barnier szerint komoly előrelépéseket értek el az elmúlt két nap egyeztetésein, amelyen a londoni kormány delegációját David Davis brexitügyi miniszter vezeti. Az utóbbi szerint állati nagyot léptek előre: most már "sokkal jobban értik egymás álláspontját az ügyek technikai részleteivel kapcsolatban".
Kéne egy szám
Kapcsolódó
Az EU 27 tagállama azt várja a brit féltől, hogy két héten elül álljon elő egy ajánlattal azzal kapcsolatban, mennyit lenne hajlandó fizetni a szigetország korábbi vállalásai fejében (lelépési pénz) - tette világossá Barnier. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta Londont. A brexitfanatikus brit politikusok ugyanis, akiknek komoly befolyása van a kormányra úgy vélik: semmit.
Theresa May brit miniszterelnök szeptemberi beszédében egy a kilépést követő, kétéves átmeneti időszakot vázolt fel, amely alatt Nagy-Britannia teljesítené korábbi befizetési kötelezettségeit, így összesen 20 milliárd euró körüli pénz folyhatna be még utoljára a szigetországból a közös kasszába. Az uniós országok azonban többre, úgy 60 milliárdra gondolnak, hiszen a britek korábban azt ígérték, hogy például részt fognak venni a korábbi uniós tisztviselők nyugdíjának fizetésében stb.
A kéthetes határidőt az indokolja, hogy november végén kezdik fogalmazni a decemberi EU-csúcs határozattervezetét. Októberben az uniós vezetők azt ígérték Maynek, hogy ha lesz előrehaladás a tárgyalásokon, akkor decemberben hozzájárulhatnak, hogy a válás mellett az új brit-EU kereskedelmi megállapodásról is elkezdjenek tárgyalni, ami London legfőbb vágya. Az ezzel kapcsolatos javaslatnak azonban be kell kerülnie a záródokumentum tervezetébe. Ha lesz előrehaladás legalább egy lelépésipénz-ajánlat formájában.
Nagy csúszás jöhet
Ha nem sikerül dönteni ebben az ügyben, akkor legközelebb az EU márciusi csúcsán kerülhet terítékre a téma, ám ekkor már csak egy év lesz hátra a brit kilépésig, miközben a válási és a kereskedelmi tárgyalások is rendkívül bonyolultak. Biztosra vehető, hogy a Nagy-Britanniában működő cégek nem várnak tovább: ha nem villan fel a fény a kilépéssel kapcsolatban az alagút végén decemberig, akkor felgyorsítják részleges vagy teljes átköltözésüket a kontinensre.
December rendkívül fontos határidő vagy inkább fordulópont - véli Mij Rahman, az Eurásia Group tanácsadó cég elemzője. Ha addig nincs előrelépés, akkor a feleknek újra kell gondolniuk a teljes tárgyalási folyamatot. Ki kell találniuk, mi az a minimum, amit a visszamaradó egy és negyed évben még elérhetnek.
Észak-ír határ
Külön kérdésként robbant be a brexittel kapcsolatban a médiába az ír-észak-ír határ kérdése a napokban, miután kiszivárgott egy emlékeztető, amely szerint az EU azt akarja, hogy az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország maradjon a vámunió része (amelyből a londoni kormány ki akarja léptetni az országot). Csak így lehet biztosítani az ír társadalom egységét és békéjét.
Ugyanakkor ez lényegében teljesíthetetlen elvárás, ugyanis azzal járna, hogy vámhatár alakulna ki Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi tagországa között, azaz szétszakadna az ország. Ezt a briteknek elfogadhatatlan, már csak azért is, mert a jelenlegi kormány parlamenti többségét egy kicsi unionista párt (DUP) biztosítja koalícióban a torykkal. Davis világossá is tette a sajtótájékoztatón, hogy ez a lehetőség részükről ki van zárva.
A szigetország sajtója az elmúlt napokban azoktól a találgatásoktól volt hangos, amelyek szerint el kellene vagy lehetne halasztani, esetleg teljesen fel is kellene adni a brexitet. Erre válaszul - a kilépéspártiaknak kedveskedve - May azt ígérte, hogy törvényben fogják rögzíteni a válás 2019. márciusi dátumát.
A nyitókép forrása: Thierry Charlier, AFP
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)