Oltási kötelezettséget írnak elő Lettországban az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára; októbertől az e területen dolgozóknak már oltási igazolvánnyal kell rendelkezniük. Olyan komolyan veszi mindezt, hogy a munkáltatók október elsejétől elbocsáthatják a nem beoltott munkavállalókat. Az erre vonatkozó törvénymódosítást most hagyta jóvá a lett kormány, igaz: a kérdésben erről még a balti állam parlamentjének is szavaznia kell.
A csaknem kétmillió lakosú Lettországban az oltási kampány csak lassan halad előre. A lakosság mintegy harmada kapta meg valamelyik, koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját. Krisjanis Karins miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya az oltakozási kedvet serkentő intézkedéseket is fontolgat.
A balti államban a járvány kitörése óta több mint 138 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2540-en hunytak el a kórban. Az új fertőzések 54 százalékát már a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsa teszi ki.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket