Az elnök előtte csaknem egy órán keresztül folytatott megbeszélést a Fehér Házban Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökével, akit Kim Dzsong Un "jobbkezeként" tartanak számon - írja az MTI.
Az elnök - kikísérve a phenjani tisztségviselőt - újságírókkal közölte a megbeszélés egyes részleteit.
Trump elmondta, hogy Kim Jong Csol átadta neki Kim Dzsong Un levelét, amelyet "nagyon kedves, nagyon érdekes" levélnek minősített. Mint mondta: Phenjan akarja az atomfegyver-mentesítést, de a júniusi csúcstalálkozó valószínűleg csak az első lesz az erről szóló találkozók sorában.
Az észak-koreai vezető és az amerikai elnök csúcstalálkozójáról május elején volt először szó, miután április végén Kim Dzsongun - az első északi vezetőként átlépve a két országot elválasztó határt - találkozott Mun Dzsein dél-koreai elnökkel. A koreai csúcson az északi állam vállalta egyebek mellett atomprogramja leállítását, de szabadon engedett amerikai foglyokat is, Washington pedig jelezte hajlandóságát az elnöki csúcstalálkozóra - írja az Index.
Május 10-én hangzott el először, hogy június 12-én, Szingapúrban találkozhat Trump és Dzsongun, miután az amerikai külügyminiszter két nappal korábban Phenjanba utazott. Aztán viszont az amerikai elnök a tőle megszokott stílusban hol lemondta a csúcsot, hol mégis hajlandóságot mutatott a találkozóra. A csikicsuki közben Kim Dzsongun se tétlenkedett, tárgyalt Kínával és egy nappal Trump mostani bejelentése előtt meghívást kapott Moszkvába is.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket