A szeptember végi adatokat a központi bank adta közre pénteken Pekingben. A devizatartalékok a harmadik negyedévben csupán 4,2 milliárd dollárral nőttek, szemben az előző negyedévi 152,8 milliárd és az első negyedévi 197,3 milliárd dollárral. Ezen belül szeptemberben 60,82 milliárd dollárral csökkentek a tartalékok, amit szakértők spekulatív pénzek kivonásával és az euró értékcsökkenésével magyaráznak.
Az politikai és pénzügyi vezetése az infláció megfékezésére összpontosít, aminek része a hitelek visszafogása. A most közölt adatok szerint az új hitelek összege csökkent: szeptemberben 470 milliárd jüant (73,6 milliárd dollár) folyósítottak az augusztusi 548,5 milliárddal szemben. 2010 januárja óta ez volt a legalacsonyabb havi összeg. Tavaly október óta a kínai jegybank öt alkalommal emelte a kamatokat és kilencszer a bankok kötelező tartalékrátáját.
Megfigyelők azonban figyelmeztetnek, hogy a hitelszűkítéssel egy időben elérkezett a feketepiaci kölcsönök virágzásának időszaka, lévén, hogy a piacon továbbra is jelentős igény mutatkozik készpénz iránt.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt