Úgy indult a hét Szudánban, hogy az átmeneti kormány számos tagját letartóztatták otthonában – írja a BBC. Az egyik letartóztatott Abdallah Hamdok miniszterelnök, rajta kívül kormányának még legalább négy tagját elvitték katonák, akik hovatartozása nem derült ki. A hadsereg nem közöl semmit, a demokráciapárti csoportok tüntetésekre szólították fel híveiket.
Az ország civil és katonai vezetői azóta huzakodnak egymással, hogy utcai demonstrációk két éve megdöntötték Omar el-Basír 30 éven át fennálló rezsimjét. Basír katonai puccsal került hatalomra, majd 1998-ban új alkotmányt elfogadtatva civilként folytatta uralkodását. Egyelőre nem világos ki áll a hétfő hajnali letartóztatások mögött.
Kapcsolódó
Helyi beszámolók szerint az internet-szolgáltatást leállítottak a fővárosban, Kartúnban, miközben a közösségi oldalakon dühös, gumit égető tömegek tűntek fel a város utcáin. A hadsereg és félkatonai szervezetek igyekeznek korlátozni a civilek mozgását az utcákon – tudta meg a Reuters szemtanúktól. A repülőteret lezárták, a nemzetközi légi járatokat törölték.
Basír bukása után a katonai és civil átmeneti hatalom alakult ki az országban egy hatalommegosztási megállapodás alapján. A terv az volt, hogy még egy évig marad ezt a rend, utána választásokat tartanak. Az egyezséget azonban aláássa a civilek számos rivális csoportra bomlása és a hadsereg sem egységes. A feszültségek nőttek, miután szeptemberben Basír követői puccsal próbálták magukhoz ragadni a hatalmat.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta