Szenteste korábbra hozták a mise kezdetét a Szent Péter-bazilikában is, ahol 2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be - számolt be a hírről az MTI római tudósítója. A korábbi időpont az egész országban este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt vált szükségessé.
Ferenc pápa a szokásos helyszínen, a Szent Péter-bazilikában pontifikálja az interneten is közvetített misét. A bazilikába legfeljebb száz résztvevőt engednek be, közöttük a hívőket előzetes foglalással.
Kapcsolódó
A vatikáni program szerint december 25-én délben Ferenc pápa a bazilikában mondja el ünnepi beszédét, majd karácsonyi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. Utóbbit a pápa a bazilikának a Szent Péter térre néző lodzsájára szokta elmondani, de Ferenc pápa már húsvétkor is a bazilika belsejében mondta el üzenetét.Így a téren elkerülik az esetleges tömörülést.
A Vatikán a járványhelyzet februári kezdete óta alkalmazkodik az olaszországi egészségügyi előírásokhoz. Az ünnepekre vonatkozó szigorú járványkorlátozások értelmében december 25-én a városok, települések közötti közlekedés is tiltottnak számít.
Az olasz püspöki kar (Cei) korábban már bejelentette, hogy a december 24-i esti vigíliát és miséket a tíz órakor kezdődő kijárási tilalomhoz igazítják, vagyis korábbi időpontra helyezik át őket. A minél nagyobb számú résztvevő érdekében, ahol ez lehetséges, már délutántól egymás után több misét mutatnak be. A templomokban biztosítják a hívők közötti távolság betartását.
Az utóbbi években a december 24-i szertartások kezdetét egyébként is korábbra tették át az idősebb személyek, valamint a többi hívő hazatérésének megkönnyítésére - közölte a Cei.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta