Bár azt már eddig is tudni lehetett, hogy az ibolyán túli sugárzásnak (UV-sugárzás) köze van a bőrrák kialakulásához, a tanulmány egyértelműen összeköti a betegség terjedését az UV-fény hatásával - számol be a kutatás eredményeiről a Telex.
A kutatáshoz sütőélesztőt használtak, mert az UV-fény ugyanúgy roncsolja és megváltoztatja az abban található sejteket, mint az emberben. 150 különböző élesztőkolóniát használtak, egy hónapon belül mindegyiket 15-ször nyolc másodpercig világítottak meg UV-fénnyel.
A legerősebb lehetséges fényt, az UV-C-t használták, majd génszekvenálás segítségével azonosították a nagyjából 50 ezer mutációt, ami a sugárzás hatására következett be. A mutációk körülbelül fele összeköthető a bőrrák kialakulásával és terjedésével.
Eddig az volt az elfogadott álláspont, hogy az UV-sugárzás csak a C és T (citozin és timin) bázsipárokat roncsolja, de a kutatás eredményei szerint ritkábban, de az adenin bázispároknál is előfordul.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani