Moszkvai jelentések szerint tavaly az orosz olajtermelés 40 százalékkal haladta meg az előző évit, és 534 millió tonnát ért el, ezen belül a nem a FÁK-hoz tartozó országokba irányuló export 10,6 százalékkal nőtt.
ovábbra is a Rosznyefty az ország legnagyobb olajvállalata, amely több mint 189 millió nyersolajat termelt. Őt követi több mint 85 millió tonnás teljesítménnyel a Lukoil, és 61 millió tonnával a Szurgutnyeftyegaz. Októberben először sikerült lehagynia Oroszországnak a nyersolaj-termelésben az eddig világelső Szaúd-Arábiát - jelentette a Szputnyik hírügynökség.
A rendkívüli eredmény azonban nem hozott azzal arányos pénzügyi sikert az olaj világpiaci árának folytatódó zuhanása miatt. Alekszandr Novak energiaügyi miniszter ezért elsősorban Szaúd-Arábiát tette felelőssé, amely 2015-ben napi 1,5 millió hordóval növelte a kitermelést. Év végére az olajár a 2008-as szintre esett, 2015 utolsó napján már csak 37,61 dollár volt hordója.
A jövőt illetően az orosz vezetésen belül sincs teljes egyetértés, miután az idei ígérkezik a második évnek, amikor jelentősen túlbecsült olajárra alapozták a költségvetést: 2014-ben 100 dollárra számítottak, aminek csak a fele jött be, idén a terv 50 dollárt célzott meg.
Ugyanakkor Vlagyimir Putyin elnök már év végi beszédében úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg ennél is alacsonyabb lesz az ár, s emiatt módosítani kell majd a büdzsét. A moszkvai szakértők többsége tartósan 40 dollár körüli árat vár, ami ideiglenesen akár 25 dollárig zuhanhat.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson