Ausztrália egyre komolyabban veszi a szén-dioxid mentesítési programokat, amit jól mutat, hogy a friss negyedéves szén-dioxid-piaci jelentésbe az került, hogy a kontinens méretű országban 7 GW új megújuló energiás termelőkapacitást telepítettek. Ez 11 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest, ugyanakkor jelentősen több, mint a CER (Clean Energy Regulator) előzetesen megjósolt 6,3 GW-os bővülése.
A friss, 2020 decemberével zárt negyedéves szén-dioxid-piaci jelentésben az áll, hogy tavaly év végére Ausztrália összesen 32 GW újonnan üzembe állított zöldenergiás kapacitást illesztett a rendszerébe, s ebből 13 GW volt a tetőtéri napenergiát hasznosító, kisméretű háztáji potenciál. A számoknál is megdöbbentőbb - írja a PV Magazine, hogy az elmúlt egy évben ez utóbbihoz hozzáadott 3 GW az 40 százalékos növekedést mutat a 2019-es telepítési volumenthez képest.
Kapcsolódó
David Parker, a CER elnöke ezt azzal magyarázta az ausztrál magazinnak, hogy a tartósan alacsony technológiai költségek mellett a megnövekedett arányú otthoni munkavégzés és a háztartások működtetési költségeinek (értsd: rezsi) racionalizálása és fejlesztése iránti igény áttörte az eddigi falakat. Így a Covid-19 hatása nemhogy visszafogta volna a háztáji erőműves beruházásokat, hanem gyakorlatilag fűteni kezdték a piacot. Ráadásul mindez úgy történt, hogy az elmúlt három évben átlagosan is 38 százalékos növekedést produkált ez a szegmens, és e napelemes kapacitás növekedés a jelek szerint tovább gyorsul.
A Regulátor legfrissebb adatai szerint 2021 januárja - miközben ez a hónap a telepítési méret szempontjából eddig is a csúcson volt - 30 százalék pluszt produkált 2020 januárjához mérve.
Ami a nagyméretű napelemes projekteket illeti: hasonló a helyzet; annál is nagyobb növekedés várható, mint amivel a CER előzetesen számolt. A jelentés azt is megerősítette, hogy Ausztrália teljesítette az eredetileg tervezett LRET célszámot (A Large-scale Renewable Energy Target (LRET) egy olyan ösztönző, amivel az akkreditált erőműveket folyamatosan a mind nagyobb megújuló energiás részarány elérésére kérik). A 2020-ra vonatkozó 33 terawattóra (TWh) LRET-érték tehát kipipálódott, de a CER már azzal számol, hogy e támogatható termelési méret idén elérheti a 40 TWh szintet is.
A méretek jobban érthetősége kedvéért: az ausztráliai 40 TWh zöldenergia mennyiség az 40 milliárd kWh energiát jelent - egy négytagú magyar családi háztartás éves átlagfogyasztása 2250-2500 kWh. Magyarországon eddig összesen 80 ezer háztáji erőművet kapcsoltak a hálózatra.
Ausztrália évente átlagosan több mint 6 GW megújuló kapacitást ad hozzá a rendszeréhez 2018 óta. David Parker szerint ez a beruházási kedv és tempó nem csökken, és így az sem meglepő, hogy az áramtermelői mixben a megújulók tavaly év végére átlépték a 30 százalékos részarányt. Mindez "más műfajba", Ausztrália szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére átszámoltan azt jelenti, hogy 2020-ban mintegy 53 millió tonnával kevesebb karbon-egyenértékű szennyezés került a légtérbe, ami 2021-ben valószínűleg 57 millió tonna fölé nő.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)