Az intézményt a a brit külügyi alkalmazottaknak augusztus 1-jéig, az úgynevezett Szkripal-ügy miatti diplomáciai ütésváltás következtében kell elhagyniuk - számolt be az MTI szerint az orosz Rosszija 24 hírtelevízió. A TASZSZ a moszkvai brit követségtől úgy értesült, hogy a szentpétervári főkonzulátus hétfőn befejezi tevékenységét.
Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került az angliai Salisbury városának kórházába. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.
Kapcsolódó
Június 30-án a Salisburytől 16 kilométerre fekvő Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint Szkripalékat.
Szkripalék hosszas kezelés után távoztak a kórházból, de az amesburyi mérgezés egyik áldozata, Dawn Sturgess július 9-én elhunyt.
A brit főkonzulátus 1992 óta működött Oroszország "északi fővárosában". Az intézménynek otthont adó épület tulajdonosa a szentpétervári Inpredszervisz állami vállalat.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve