Ezt egy orosz kormányzati illetékes közölte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Szaúd-Arábia, Irak és más közel-keleti olajtermelők több év kihagyás után felújították olajexportjukat Európába, hogy ezzel is fenntartsák globális olajpiaci részesedésüket, miközben csökken az energiahordozó ára.
A név nélkül idézett forrás azt mondta továbbá, hogy Oroszország nem tervezi olajtermelésének a csökkentését, és megvédi európai piacát. "Ha kell akár úgy is, hogy növeljük az árkedvezményt az Urals esetében" - mondta és hozzátette: a szaúdiak előretörését nehezíti, hogy a tradicionálisan orosz kőolajat feldolgozó olajfinomítóknak át kellene állniuk szaúdi olajfeldolgozásra, amit technológiailag sem könnyű kivitelezni.
Októberben az orosz olajtermelés rekordszintű volt, naponta átlagosan 10,78 millió hordós, és 0,4 százalékkal haladta meg a szeptemberit. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a minap azt mondta, hogy az orosz olajtermelés az idén 533 millió tonnára nő a tavalyi 526,3 millió tonnáról. A kormány az idén eddig 525 millió tonnás olajtermeléssel számolt.
Az olaj kulcsfontosságú az orosz gazdaságban, Az országot súlyosan érintette az olajár esése, az energiahordozó ára alig több mint egy év alatt 60 százalékkal zuhant, és pénteken már csak 44,40 dollár körül jegyezték a globális referenciaminőség, a Brent hordóját. A Capital Economics intézet egy korábbi tanulmányában kimutatta, hogy minden 10 dollárnyi olajáresés 25 milliárd dollárral csökkenti az orosz exportbevételeket és 20 milliárd dollárral a költségvetés bevételeit.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson