A miniszter arról nem szólt, hogy hol tartják a megbeszélést. Azt is mondta, hogy az időpontot a napokban véglegesítik. A Gazprom orosz gázipari és a Naftohaz ukrán energetikai vállalat április 1-jén írta alá a téli időszakra vonatkozó orosz-ukrán gázmegállapodást kiegészítő egyezményt, amelynek értelmében az ár kivételével a télivel azonos feltételek mellett importálhatott orosz földgázt az ukrán fél az idei második negyedévben. Az alku értelmében Ukrajna ezer köbméterenként 247,18 dolláros kedvezményes áron importálhat orosz földgázt a június végéig tartó három hónapban, miután az első negyedévben még 329 dollárt kellett fizetnie.
Az orosz energiaügyi miniszter kedden azt mondta, hogy "nem tragikus, ha a megbeszélések július elején lesznek, annak ellenére, hogy a harmadik negyedévre nincs gázmegállapodás Oroszország és Ukrajna között".
Európa Oroszországból szerzi be gázszükségletének egyharmadát, annak csaknem 40 százaléka pedig az Ukrajna területén is áthaladó vezetékeken keresztül jut el a célországokba. Több EU-tagállam energiaellátása erősen vagy teljes egészében az orosz szállításoktól függ. A korábbi orosz-ukrán gázviták miatt 2006-ban és 2009-ben a tél kellős közepén voltak súlyos fennakadások az orosz gázszállításokban.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve