Alice Weidel a közgazdaság-tudományok doktora, dolgozott a Goldman Sachsnál és hat évet élt Kínában. Nyíltan vállalja másságát, partnerével, egy svájci filmproducerrel két fiút nevelnek. A politikai-ideológiai palettán "klasszikus liberálisként" helyezi el magát - derült ki a Financial Times (FT) cikkéből.

Ez utóbbi jelzős szerkezetet nehéz összeegyeztetni az Alternatíva Németországnak (AfD) párt programjával, amelynek része az országhatárok lezárása, az iszlám, a közös európai valuta, a politikailag korrekt beszéd és a bevándorlás elutasítása. Weidel néhány hete a hagyományos német elitet megbotránkoztató AfD társelnöke.

Jó helyre került

A politikus asszony nem gondolja, hogy rossz helyen politizálna. Szerinte pártja egy liberális konzervatív politikai erő, amely valós problémákra keres megoldást. Azért vállalt szerepet a közéletben, hogy részt vegyen ezeknek a gondoknak az orvoslásában.

A liberális jelzőt nem sűrűn használják az AfD-re, de Weidel úgy gondolja, hogy ezzel puhíthatja a párt imázsát, amelyet egyébként az alapozott meg, hogy kőkeményen fellépett Görögország parttalan hitelezése és a bevándorlók barátságos fogadása ellen. A párt a 16 tartományi parlamentből 12-ben képviselteti magát és az őszi választásokon minden jel szerint bejut a Bundestagba is.

Belső válság

A Németországot két évvel ezelőtt elárasztó bevándorlók és a velük kapcsolatos valós és hamis rémes hírek magasra emelték az AfD-t. A párt támogatottságát még tavaly szeptemberben is 16 százalékon mérték, ám a hullám elültével hallhatóvá vált a párt zajos ultranacionalista szárnya, a mely elriasztja a középosztálybeli szavazókat. Egy belső hatalmi harc tovább rontotta a helyzetüket és vezetőváltást eredményezett.

Az új társelnökök mintha más világból érkeztek volna. Weidel elegáns, sötét nadrágkosztümjei és szőke haja ellenpontozza társa, Alexander Gauland nyers modorát és sportos tweedzakóit. Egyes elemzőket megdöbbentett, hogy a párt, amely az anyuciból, apuciból és gyerekekből álló, hagyományos család híve, egy leszbikust választott társelnökének, de ő nem lát ebben problémát. Attól, hogy a tradicionális családot támogatjuk, még nem utasítjuk el az ettől eltérő életmódokat - mondja.

Nem hülyeség

Ha az AfD azt akarja sugározni magáról a választóknak, hogy nem rossz arcú emberek gyülekezete, hanem viszonylag liberális gondolkodású közösség, akkor jó döntés volt Weider vezetővé választása - véli Jürgen Falter politológus professzor. Kérdés, hogy a középre mozdulás kompenzálja-e azt, hogy enyhült a párt fő vonzerejét, a bevándorlóellenességet alátámasztó migrációs hullám.

Az üzletasszony ráadásul koránt sem olyan liberális, mint amilyennek látszik. Nyilvánosságra került egy e-mail, amely szerint egy AfD-eseményen kőkemény beszédben követelte, hogy Németország legyen a németeké. Weidel nem kommentálta ezt a hírt.

Kemény oldala ugyanakkor megjelenik Facebook-posztokon is, például beszólt a német tengerészetnek, amely menekülteket mentett a mediterrán térségben, illetve szereti ostorozni a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket. Nőként azt akarom, hogy aggodalom nélkül felülhessek az utolsó éjszakai vonatra hazafelé - mondta az elnökséget elfogadó beszédében.

Merkel őrült

Az egyébként startup vállalkozások tanácsadójaként dolgozó hölgy nem kímélte Angela Merkel kancellárt a napokban tartott egy beszédében. Donald Trump amerikai elnök őrültnek tartja Merkelt, és én egyetértek vele - mondta. Ezután - mintha a magyar miniszterelnököt és másokat hallanánk - arról beszélt, hogy egy állam nem adhatja fel a határai ellenőrzését. Nonszensz, hogy a kancellár másfél éven át megnyitotta Németország határait.

Weidel kemény oldalának másik fontos eleme a közös európai valuta elutasítása. Tudható róla, hogy már az euró bevezetése előtt is hevesen - és nem mellesleg alapos közgazdasági érveléssel - harcolt ellene, rámutatva, milyen hátrányokkal jár a használata Németországnak. A Merkelt ekéző beszédében kikelt a Görögországnak nyújtott hitelek ellen is, amelyek szerinte sértik az eurózónát megalapozó maastrichti szerződést.

Szétszedi a sajtó

A magas szintű pénzügyi végzettséggel rendelkező üzletasszony egyébként botcsinálta politikusnak tartja magát - derül ki az FT cikkéből. Az elnökséget csak elődje váratlan lemondása miatt fogadta el, és nem igazán érzi jól magát új szerepében. Megrémülök magamtól és megijesztem a családomat, a rokonaimat is. Elvesztettem a szabadságomat, a lelki békémet - panaszkodik.

Eközben a német média nem kíméli: lecsapnak minden megjegyzésére. A múlt hónapban azt mondta, hogy a politikailag korrekt beszéd a történelem szemétdombjára való. Christian Ehring humorista egy szatirikus műsorban erre így reagált: Igen, legyünk mindannyian inkorrektek, igaza van a náci ribancnak! Weidel hivatalos panaszt nyújtott be ez ellen a minősítés ellen, mondván: elég jó a humorérzéke, de ez beszólás átlépett egy határt.