Olaszországi pihenést tervezett be a nyárra, sőt, már le is szervezte? Akkor – amennyiben lehetséges – módosítsa terveit úgy, hogy inkább ne számoljon taxis utazással egyik turistaközpontnak számító olasz városban sem.
Ha megoldható, jobban teszi, ha a repülőtér és a szálláshely között inkább tömegközlekedésre vagy transzferjáratokra voksol. Ezek egyébként az európai nagyvárosok többségében rendelkezésre állnak, és még olcsóbbak is, mint taxit rendelni.
Utóbbi lehetőség persze az esetek többségében sokkal kényelmesebb, de Olaszországban jelenleg sokkal kevésbé kiszámítható, mint transzferjárattal vagy tömegközlekedve utazni. A taxihiány problémát okoz többek között
- Milánóban,
- Nápolyban,
- Firenzében és
- Rómában is.
„A turisták által leginkább látogatott pályaudvarokon és tereken a taxis vállalatok standjai előtt rendre borzasztó hosszú sorok kígyóznak. A rádiós taxidiszpécserek arra panaszkodnak, hogy nem érkezik válasz a kéréseikre, a taxis parkolók üresen állnak, a forgalomban lévő taxik pedig rendre foglaltak, így kár is a leintésükkel próbálkozni”
– írja az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági lap.
A probléma nem újkeletű
Rómában körülbelül ezerrel több taxira lenne szükség a jelenleg forgalomban lévőknél, Milánóban pedig további 650-re. Azokban a városokban, ahol erős a turistaforgalom, legalább 20 százalékkal kellene bővíteni ezt a szolgáltatást
– nyilatkozta Carlo Rienzi, a környezetvédelemmel, valamint felhasználói és fogyasztói jogokkal foglalkozó Codacons szervezet elnöke.
Hozzátette,
a probléma nem újkeletű, húsz éve egyre súlyosbodik. Az önkormányzati vezetők azonban nem tudnak, nem is akarnak határozottabban fellépni ebben az ügyben.
Érdekesség, hogy Milánóban jelenleg mintegy 4900 taxis engedély van érvényben, pontosan ugyanannyi, mint 2006-ban.
Rómában pedig – úgy tűnik – futurisztikusabb megoldást szeretnének a hagyományos taxiknál. Jövőre a levegőbe csatornázná át az olasz főváros a forgalma egy részét, szeretnék, ha a 2025-ös vatikáni szentév látogatói már repülő taxikon is utazhatnának, bejáratott rendszerben. Arról azonban egyelőre nem esett szó, mennyibe kerülhet majd egy út az újfajta közlekedési eszközzel.
A turisták számát csökkentette a májusi árvíz
Emilia Romagna tartományban némileg csökkentette a taxira várakozó turisták számát a májusban pusztító árvíz.
Különösen a németek mondták le nagy számban foglalásaikat, ennek pedig némi ferdítés, túlzás lehet a hátterében. Egyes sajtóorgánumok ugyanis nagyobb hatósugarúnak írták le az áradások pusztítását a valóságosnál, arról írtak, hogy a tengerparti városok is víz alá kerültek.
A Bild például közzétett egy videót azzal a szalagcímmel: Rimini, az elárasztott üdülőparadicsom. A felvételen más, áradás sújtotta városokat mutatnak, majd a rimini tengerpart hullámait.
Minden második német lemondta a júniusi foglalását Emilia Romagna tartományban, míg júliusra 25 százalékos a lemondás
– mondta Patrizia Rinaldis, a Federalberghi Emilia-Romagna tartománybeli elnöke. A Federalberghi a legnagyobb szállodaipari érdekképviseleti szervezet Olaszországban.
Úgy tűnik, hogy azok, akik lemondták az utazásokat, nem Olaszországban választottak magunknak másik úti célt, hanem inkább
- Spanyolországban,
- Görögországban és
- Horvátországban.
A Demoskopika becslései szerint ettől függetlenül rekord turisztikai bevétellel számolhat idén is Olaszország.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani