Tizenöt mérföld per órás sebességkorlátozást vezetnének be Londonban a gépjárművek számára. Ez átszámítva 24 km/h-t jelentene, és a javaslat szerint egyelőre a City of London nevű központi részt érintené, Holborntól Whitechapelig - írja a Totalbike.hu.
A szigorítás egy átfogóbb közlekedésbiztonsági stratégia része lehet, amelynek további elemei egyebek mellett a járdák szélesítése, a kerékpárút-hálózat bővítése - írja a lap.
Ha el is fogadják, először kísérleti jelleggel vezetik be, és csak a tapasztalatok kiértékelése után döntenek a véglegesítésről. Sokan azonban attól tartanak, hogy amennyiben átmegy a döntéshozókon a korlátozás, azt bármikor könnyedén kiterjeszthetik a város további részeire. Korábban, 2019-ben is volt már hasonló elképzelés, de azt akkor végül elkaszálták.
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, Németország kisvártatva sebességkorlátozást vezethet be az autópályákon, sőt lehet, hogy a városokban is erősen megszigorítják a jelenlegi limitet. A nevezetes Tempolimit mellett ugyanis két nyomós érv szól: az egyik, hogy csökkentené a súlyos balesetek számát, a másik, hogy jelentősen mérsékelné az autópályákról származó szén-dioxid-kibocsátást. Szakértők szerint azonban ennek megvitatása komoly kultúrharcba torkollhat.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta