A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a márciussal zárult három hónapban átlagosan 5,5 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya, ez 2008 nyara óta a legalacsonyabb szint.
Az egy évvel korábbi azonos időszakban még 6,8 százalék volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.
Az ONS adatai szerint a rendszeres fizetett munkát végzők száma jelenleg 31,1 millió, ez a 16 és 64 év közötti lakosságon belül 73,5 százalékos foglalkoztatottságnak felel meg. Nagy-Britanniában soha nem mértek ilyen foglalkoztatottsági rátát azóta, hogy a statisztikai hivatal 1971-ben elkezdte ennek a mutatónak a rendszeres közlését.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson