Decemberben a növekedés jóval kisebb, 6,1 százalék volt éves szinten. Az ázsiai ország kereskedelmi minisztériuma kedden azt közölte, hogy a feldolgozóiparba kihelyezett kínai tőke értéke 87,8 százalékkal nőtt az idén januárban a tavaly januárihoz képest. A kínai cégek 1,56 milliárd dollár tőkét helyeztek ki az Egyesült Államokba, ami mintegy négyszerese a tavaly januárinak.
A kereskedelmi minisztérium adatai szerint Kína tavalyi tőkekihelyezése 118,02 milliárd dollár volt, 14,7 százalékkal nagyobb a 2014. évinél.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt