A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kontaktkutató részlege vasárnap arról értesítette a miniszterelnököt, hogy karanténba kell vonulnia, mivel kapcsolatban volt valakivel, akinek koronavírustesztje pozitívnak bizonyult.
A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint Boris Johnson tartja magát a kormány előírásaihoz és karanténban tölti a következő időszakot. Johnson a Downing Street-i rezidenciáján tartózkodik és onnan folytatja munkáját.
Kapcsolódó
A miniszterelnök jól van, nem észleli magán a koronavírus okozta Covid-19 egyetlen tünetét sem - mondta az MTI szerint a szóvivő, aki azonban nem közölte, hogy ki volt az a fertőzött, akivel Johnson kapcsolatba került.
Lee Anderson, a kormányzó Konzervatív Párt tagja, a közép-angliai Nottinghamshire megye egyik választókerületének alsóházi képviselője azonban - aki csütörtökön személyesen tárgyalt Johnsonnal - Facebook-oldalán vasárnap beszámolt arról, hogy pénteken elvesztette ízlelőérzékét, felesége pedig erős fejfájásra panaszkodott.
Szombaton mindketten koronavírus-szűrővizsgálaton vettek részt és a vasárnapra elkészült lelet mindkettejük esetében pozitívnak bizonyult.
Anderson hangsúlyozta, hogy a koronavírus-betegség más tüneteit nem érzékeli, nem köhög, nincs láza és mindketten jól érzik magukat.
A Downing Street még csütörtökön közzétett egy hivatalos tájékoztatást arról, hogy Johnson több konzervatív párti képviselővel, köztük Andersonnal 35 perces munkareggelit költött el a kormányfői hivatalban. Anderson ugyanaznap fotót is közzétett, amelyen Johnson társaságában látható és bár nem álltak közvetlenül egymás mellett, de egyikük sem viselt maszkot.
Boris Johnson tavasszal már átesett a koronavírus-fertőzésen, kórházi kezelésre is szorult és három napot intenzív osztályon töltött, bár lélegeztetőgép alkalmazására végül nem volt szükség.
Felgyógyulása utáni nyilatkozatában a brit miniszterelnök közölte: kétség sem fér hozzá, hogy a gyógykezelését végző orvosok és ápolók az életét mentették meg. Akkori megfogalmazása szerint intenzív kezelésének volt egy 48 órás időszaka, amely alatt "a dolog bármelyik irányban eldőlhetett volna".
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve