A Novaja Gazeta című liberális moszkvai lap hozzájutott egy hivatalos orosz kormánydokumentumhoz, amely felvázolta az Ukrajna elleni harci cselekmények stratégiáját. Dmitrij Muratov, az újság főszerkesztője szerint az okmány tavaly február 4 és 15 között készülhetett, tehát azelőtt, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök kénytelen volt elmenekülni Kijevből. A stratégia készítői szerint az ukrán államfő "erkölcsi elvek és akaraterő nélküli ember, akinek bukása bármelyik percben várható".
Az Ukrajna elleni támadás stratégiai célja az ország autonóm területekre szakítása, majd azok annektálása. "A fő csapást a Krímre és Harkovra kell mérni, majd a cél a keleti régiók elcsatolása" - írták a szerzők. Mint a varsói onet.pl beszámolt róla, Muratov az Eho Moszkvinak adott interjújában elmondta, a stratégia része volt a propagandakampány folytatása, hogy a nemzetközi színtéren igazolják az orosz támadás jogosságát.
A Novaja Gazeta főszerkesztője nem tudta teljes bizonyossággal megállapítani, kik voltak a dokumentum szerzői, de valószínűsítette, hogy az egyikük Konsztantyin Malofejev oligarcha volt. Ő finanszírozta a krími oroszbarát felkelést, és egy millió dolláros kenőpénzt juttatott Szevasztopol főpolgármesterének. Muratov szerint feltételezhető, hogy az okmányt előbb az orosz elnök tanácsadóinak adták át, majd Vlagyimir Putyinnak, aki jóváhagyta.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit