Júniusban 0,8 százalékkal 255 766 darabra esett vissza a brit autópiac, vagyis kevesebb autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban - írja az Autonews.
Bár könnyű lenne a rossz adatot a Brexitre fogni, azokat a kocsikat, amelyeket júniusban helyeztek forgalomba, már a 23-i népszavazás előtt megrendelték. Az viszont szinte biztos, hogy sokan meggondolják majd, hogy ebben a helyzetben lecseréljék-e autójukat. Hogy ez mit jelent, azt majd a következő hónapokban fogjuk látni.
A Ficth szerint egyébként a gazdaság lassulása és a fogyasztói bizalom csökkenése miatt vissza fognak esni a brit újautó-eladások.
Abból a szempontból a mostani adatoknak is van köze a kilépéshez, hogy a kormánynak nagyon sürgősen tennie kell valamit, hiszen az autóipart enélkül is komoly sokk fogja érni. A brit autóipari szövetség elnöke szerint az első, hogy visszaállítsák a gazdaságba vetett bizalmat.
Az első félévben egyébként 3,2 százalékkal nőtt az autópiac Nagy-Britanniában, ez 1,42 millió forgalomba helyezést jelent.
Júniusban a német autópiac 8 százalékkal nőtt, a francia 0,8-cal, az olasz 12-vel, a spanyol pedig 11-gyel.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve